Főoldal | Gyakori kérdések

Gyakori kérdések

Hogyan kell eljárni nyúlós költésrothadás esetén?

A fejlesztésénél az egyik legfontosabb megoldandó feladatunk éppen a jó fertőtleníthetőség volt. Az APITEC kaptár teljes mértékben fertőtleníthető, a 70/2003 (VI. 27.) FVM rendelet (a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéseiről és leküzdéséről) 6. számú mellékletében leírtak alapján. A jogalkotók követték a technika és a technológia fejlődését és ezért 2014.03.15-én hatályba lépett az említett jogszabály. Az FVM rendelet a műanyag kaptárak esetében előírja szükség esetén a 3%-os szódaoldattal, vagy 2 %-os nátronlúggal való fertőtlenítést. Mivel, az APITEC kaptár anyaga olyan polietilén, amely nemcsak az élelmiszeripari követelményeknek felel meg, hanem ellenáll a savaknak és lúgoknak is és felülete nem porózusos, mint a habkaptáré, ezért alkalmazható az említett fertőtlenítési módszer a kaptárunknál. Ebből az anyagból készülnek többek között a különböző veszélyes anyag tároló tartályok is.


Elfogadják ezt az anyagot a méhek?

Első lépésként erre voltunk mi is kíványcsiak, ezért PE műanyag lemezzel kibéleltünk egy fakaptárat és betelepítettünk egy családot. A tapasztalat az volt, hogy a méhek azonnal elfogadták az anyagot és jól tapasztották a kereteket a fiókhoz.
Továbbá nagy előnyként tapasztaltuk, hogy a propolisz könnyen és teljesen tisztán eltávolítható volt a fiókok faláról.


Nem tesz kárt benne a nap?

A kaptár UV stabilizátorral ellátott alapanyagból készül, amely megvédi a műanyagot a káros napsugárzástól. Több helyen lehet találkozni olyan műanyag termékekkel, amelyek már hosszú évek óta ki vannak téve a tűző napsütésnek és mégsem repedeznek össze, nem gyengülnek meg. Gondoljon csak például a műanyagból készült ablakokra, külső ajtókra, amelyek folyamatosan ki vannak téve a napsugárzásnak és az időjárás viszontagságainak. Ezeknél a termékeknél is azért tudták kiváltani a kevésbé tartós és kevésbé hőszigetelő fa ablakkereteket, mert az alapanyag gyártók megoldották a műanyag nappal szembeni ellenálló képességét. Továbbá az is köztudott, hogy a műanyagprofilba bezárt levegő kiváló hőszigetelést biztosít az ablakoknak, hasonlóan, mint ahogy a mi új kaptárunk hőszigetelő rendszere is működik.
 

Miért üregesek a falai? Ki kellene tölteni a légcellákat purhabbal.

Első gondolatként a kérdés teljesen logikusnak tűnik, azonban, ha végiggondoljuk, hogy a legjobb hőszigetelő anyag az álló, mozdulatlan levegő (a vákuum után, viszont az nem is anyag), akkor könnyen belátható, hogy bármilyen más anyaggal kitöltve a falak közötti légréseket, rontanánk a kaptár hőszigetelő tulajdonságát. Arról nem is beszélve, hogy a habbal való feltöltés drágítaná a kaptár árát a további anyagköltséggel és munkadíjjal.
A légcellák méretei úgy vannak kialakítva, hogy abban a levegő a hőmérséklet különbség hatására sem tud cirkulálni, tehát hőtechnikailag nem indokolt a rések kitöltése. A cirkuláció beindulása nem csupán a légréteg vastagságától függ, függőlegesen is lennie kell elég helynek, hogy a hideg és a meleg levegő helyet tudjon cserélni. Több légcellára azért nincs szükség, mert a kaptár egyik eleme sem annyira magas, mint például egy műanyag ablak függőleges kerete, ahol tényleg be tudna indulni cirkuláció, ha nem lennének benne légcellák.  Hamarosan egy hőkamerás kísérlet eredményét is közzé tesszük, amely bizonyítja a kaptár kiváló hőszigetelő képességét.
A mechanikai tulajdonsága pedig olyan kiváló a kaptárunknak, hogy nincs szüksége belső merevítő habra, amely csak tovább nehezítené feleslegesen a kaptár súlyát.
 

Nem túlságosan zárt? Nem nagy benne a páralecsapódás?

A műanyag kaptár illesztése, mérete és alakja is ugyan olyan, mint a hagyományos Tamási fakaptáré. Tehát szerkezetileg ugyanannyira zárt a műanyag kaptár is, minta a fa. A kaptár anyaga tekintetében a szellőzését nem a fal anyaga határozza meg, hanem a kijárókon, ill. az aljon beengedett levegő mennyisége, hiszen a fa légáteresztő képessége is olyan kicsi, hogy az így bejutó levegő mennyisége arányaiban elhanyagolható a réseken beáramló levegőhöz képest. (A fa páradiffúziós tényezője 0,016-0,030). Tehát a műanyagkaptár zártabb falszerkezete semmivel nem rontja a szellőzés mértékét, hiszen nem a falak feladata a levegő bejuttatása a kaptárba.
Anyagtól függetlenül a páralecsapódás minden olyan felületen létrejön, ahol a felület hőmérséklete alacsonyabb (harmatponti hőmérséklet), mint az a hőmérséklet, amelynél a levegő még magában tudja tartani a vizet. Ezt a vízkicsapódást hívjuk kondenzációnak. Azonban amíg a fakaptár oldala részben magába szívja a nedvességet és az ott pangva melegágya a penészesedésnek - különösen a lépeken - addig a műanyag kaptár fala nem képes magába szívni a vizet, hanem a lecsapódott folyadékot a fal azonnal levezeti az aljba, ahol az kifolyik a kaptárból.
Összefoglalva, a páralecsapódás a jobb hőszigetelés miatt kisebb a műanyagkaptárban, de a kisebb mennyiségű lecsapódott víz is teljesen lefolyik a kaptár oldalán, ellentétben a fával, amely magába szív valamennyit belőle, lehetővé téve ezzel a penészesedés megindulását.
 

Az oldalán nem folyik be az eső?

A műanyag kaptár illeszkedése teljesen megegyezik a fakaptáréval, hiszen azzal összeépíthető és kompatibilis. Azonban erős oldalirányú eső esetén sem tud a víz bejutni a még le nem  ragasztott fiókok rései között, mivel a csatlakozó felületek alsó síkján egy vízorr lett kialakítva, amely megtöri a befolyó víz útját, ezáltal megakadályozza a kaptár belsejébe jutását. Hasonló elven működik, mint a konyhai pult vízorra. A vízorrnál megállt és lecsppenő víz az alatta lévő alj vagy másik fiók felső síkjára cseppen. Mivel mind az alj-, ill. a fiók elemek felső síkja 45-ban le van törve, így a lecseppenő víz a kaptár külső oldala felé van kivezetve, ezért nem tud befolyni a kaptár belsejébe.
 

Mekkora a teherbírása? Szállításkor egymásra pakolható?

A kaptár teherbírása a használt alapanyag és az elemek geometriája miatt kiváló. Továbbá gyártástechnológiának köszönhetően a két fal találkozásánál több anyag található, amely egyenletes átmenettel még erősebb tartást biztosít a szerkezetnek. Tehát, szállításkor teljes biztonsággal egymásra tehető két kaptár is. A tető és az alj pedig úgy van kialakítva, hogy jól egymásra illeszkedjenek, amikor szállításkor egymásra tesszük.
 

Hogyan nyújt védelmet lopás ellen?

Sehogy. Mindent el lehet lopni, azonban a műanyagot lehet úgy jelölni, hogy azt roncsolás mentesen ne lehessen eltávolítani. A beleolvasztott egyedi jelöléseket ugyanis nem lehet a kaptár sérülése nélkül eltávolítani. Azonban a jelöléssel kérjük, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert átlagosan 3mm a falvastagság!
 

Kapható különböző színekben is?

Jelenleg csak zöld színben kapható.
 

Miért ennyi az ára, hiszen sorozatgyártásban készül?

Ha körülnéznek a boltokban, akkor azt tapasztalják, hogy a műanyagból készült tömegtermékek alapvetően nem is olyan olcsóak. Példáúl egy jóval egyszerűbb formájú és lényegesen kisebb súlyú műanyag edény is több ezer forintba kerülhet, pedig annak jóval kisseb a súlya, egyszerűbb az alakja és még a napsütésnek sem kell évekig ellenálnia. Tehát a kaptárunk más műanyagból készült termékekhez viszonyítva olcsóbb és strapabíróbb, ráadásul ez egy termelő eszköz, amely értéket fog előállítani Önnek!
Visszatérve az ár kérdésére, a kaptár árát alapvetőena a külföldről beszerezhető, kiválló minőségű, napfénynek teljesen ellenálló, különböző színben kapható alapanyag, továbbá az energiaigényes gyártási folyamat és végül a magas szerszámköltség határozza meg.
A mi kaptárunkba a legjobb minőségű alapanyagból készül, ráadásul bonyolult szerszám szükséges a gyártáshoz, amelyek alapvetően meghatározzák a kaptár árát. Mi inkább vállaljuk, hogy ennyibe kerül az ára, minthogy gyenge minőségű terméket adjunk el a méhészeknek, amely néhány év múlva tönkremenne.
 

Miért éri ez meg nekem, amikor ennek az árából két fa kaptárt tudnék venni?

A kaptárak megvásárlása egy olyan hosszútávú beruházás, amely a méhész egyik legfontosabb munkaeszköze is lesz egyben, amellyel nap mint nap dolgozni fog éveken át. Tehát vásárlás előtt sok mindent át kell gondolnia és ki kell számolnia. Ha megnézzük az új kaptárunk fával szembeni előnyös tulajdonságait (tartós, nem igényel karbantartást, festést, légcellás hőszigetelő rendszerrel rendelkezik, könnyeb a súlya, tisztítható, fertőtleníthető), akkor könnyen belátható, hogy a termék fejlesztéskor oda figyeltünk, hogy nagyon sok tulajdonság a méhész munkáját is megkönnyítse. A kaptárnak nagyon erős és strapabíró alapanyagot választottunk, amely összehasonlíthatatlanul tartósabb a polisztirolból készült kaptáraknál, de bemutatóinkon látni fogják, hogy a fánál is lényegesen jobb mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik. Ez a különleges technikával készült kaptár olyan alapanyagot igényel, amely csak külföldről szerezhető be, éppen ezért a gyártási árat ez jelentősen meg is határozza. Tehát a fánál magasabb árért, egy nagyon magas minőségi és mechanikai követelményeket kielégítő, a mai technika állása szerinti legmodernebb kaptárat szállítjuk le Önnek.
 
 

Főoldal
Képek - videók
Árak
Kapcsolatfelvétel
GYIK
Műanyag kaptárunk főbb jellemzői:
  • - Tamási rendszer kompatibilis
  • - Normál vagy higiénikus alj
  • - Hosszú élettartam
  • - Karbantartást  nem igényel
  • - Méretek itt.

TANÚSÍTVÁNYUNK:

MEGBÍZHATÓ CÉG Tanúsítvány
Vállalkozásunk, egy független tanúsító szervezet által a 2016. évben is elnyerte a MEGBÍZHAT CÉG minősítést!
Köszönjük Önöknek a pozitív visszajelzéseket és véleményeket, amellyel elismerték munkánkat és az APITEC kaptárrendszert.